A reggeli edzés közben Joe váratlan telefont kap Ildikótól, melyet először nem hajlandó fogadni, ám végül Dávid unszolására felveszi a telefont. Megdöbbenve hallja a vonal másik felén lévő Ildikót, aki elesett a fürdőszobában, és nem tud felkelni. Mivel Barbit nem érte el, Joe maradt az egyetlen segítsége. Joe egyből elindul Ildikóhoz, és nagy nehezen összekaparja a padlóról, majd kihívja a mentőket. Mivel továbbra sem érik el Barbit, Joe bekíséri ex-anyósát a kórházba, ahova később végül befut Barbi is. Bori reggel izgatottan látja, hogy Roland valami titkos szervezésben van. Bori azt hiszi, hogy az éppen öt hónapos házassági évfordulójukra talált ki valamit, és azzal kapcsolatban szervez meglepetést. Annál nagyobb a csalódottsága, mikor Roland meglepetéséről kiderül, hogy csak egy szimpla buli ötlete a T.É.R.-be. Bori ezen teljesen kiakad, és már dafke sem hajlandó elmenni a sráccal este. Később Bori mégis elmegy a T.É.R.-be, ahol Rolanddal ismét hajba kapnak. Orsi miután Karesszel együtt voltak a munkaügyi hivatalnál, ahol kapott pár olyan munkahelyet, ahová gyakornokokat keresnek, ráakad egy virágbolt hirdetésére, ahova még aznap be is hívják állásinterjúra. Orsi magabiztosan úgy gondolja, simán megszerzi az állást. Ám a kezdeti lelkesedése azonnal alábbhagy, mikor a virágárus elkezdi faggatni a hiányos önéletrajza miatt, és teszteli a virágokat illetően. Orsi később csalódottan beszámol Karesznek és Milánnak arról, hogy szerinte ez nem fog neki összejönni.